A részvételi demokráciának, a népszuverenitásnak három lehetséges (alkotmányban is rögzíthető) formája van: Népszavazás; Alkotmányozó nemzetgyűlés; Felsőház. Ezek közül a népszavazás bár sokáig meghatározó része volt az alkotmánynak (alaptörvénynek), ritkán lehetett sikeres. A 2011-es új alkotmánnyal szinte kiiktatták, annyira megszigorították. Kár érte! Egy 1989-es törvény szerint az alkotmány elfogadásáról népszavazással kellett dönteni. Az ezt felváltó 1998-as törvényből ezt „kifelejtették” (még a Horn-kormány idején, a választás előtt, márciusban született, MSZP-SZDSZ-FIDESZ megszavazta, csak az MDF és néhány Kisgazda ellenezte). Ez adott alapot 2011-ben arra, hogy ne legyen népszavazás az új alkotmányról. Mondhatjuk, honatyáink előrelátóak voltak. Elmondható, hogy a hatalom mindig is igyekezett kifogni a szelet a népszavazások vitorlájából. Azok feltételeit mindenkori hatalmi érdekeihez igazítani, vagy ha az épp nem volt lehetséges, ellehetetleníteni, oka fogyottá tenni.

A rendszerváltás első népszavazása az emlékezetes „négy igenes népszavazás” volt, még 1989 őszén. És a négy követelésből még a szavazás előtt kettő teljesült, vagyis kivonták a pártszervezeteket a munka-helyekről és lefegyverezték a munkásőrséget. Mégsem volt hiábavaló a népszavazás, mert az intézkedéseket a népfenség elsöprő többséggel megerősítette, szentesítette. Sajnos, bár a többinél is győztek az IGEN-ek, a másik két kérdés azóta is vitatott. Mert vajon rendesen elszámolt-e az MSZP a vagyonával? És azóta is, hogyan választunk köztársasági elnököt? De ez utóbbiról bővebben később többet. 

A hatalom következő gumiszabályozása a NATO-csatlakozáshoz fűződik. Félő volt, hogy érdektelenség miatt érvénytelen lesz a népszavazás, vagyis nem fog a jogosult állampolgárok 50 %-a  elmenni a szavazásra, ezért kitalálták azt az új szabályt, mely szerint az érvényességhez nem kell többségi részvétel, csak 25 %-nál több azonosan szavazó. Ez egyébként logikusan védhető, méltányos eljárás, hiszen ha a jogosultak negyedénél többen szavaznak azonosan, akkor is ők nyernének, ha a a részvétel épp elérné az 50 %-ot. Szóval ezt a módosítást a NATO-népszavazás előtt egy hónappal, 1997 nyarán vezették be. Ha nincs ez a módosítás, ma nem lennénk NATO-tagok, ugyanis a referendumon mindössze 49 %-os volt a részvétel, vagyis a régi szabály szerint épp érvénytelen lett volna.

Különösen érdekes és felháborító, ahogyan a honatyák önös érdekből kijátszottak egy 2009-es nép által kezdeményezett javaslatot. A szükséges mennyiség háromszorosát, 600 ezer aláírást gyűjtöttek össze Seres Mária vezérletével civil mozgalmárok, hogy az országgyűlési képviselők csak a ténylegesen bemutatott bizonylatok ellenében vehessenek fel költségtérítést. És az országgyűlés tagjai pártállásuktól függetlenül, egyöntetűen megszavazták azt az új, 600 ezer állampolgár alkotmányos jogát semmibe vevő, porba tipró gumitörvényt, mely a „költségtérítés”-t nemes (cinikus) egyszerűséggel átkeresztelte „választókerületi pótlék”-ra.

De ejtsünk néhány szót a helyi népszavazásokról is! Említésre méltó, három, alapjában eredménytelen, de részlegesen „eredményes”, tanulságos kezdeményezés. 2006-ban Dunaújvárosban írtak ki népszavazást két témában (legyen a  városban ingyenes a parkolás, és fújják le a város belterületére tervezett gázerőmű építését). A népszavazás érvénytelen lett, mert bár a megjelentek nagy többsége az IGEN-ekre szavazott, de a részvétel nem érte el az 50 %-ot. De! Hatására az első egy óra parkolás ingyenes lett, és a gázerőmű csak fele kapacitással, légszennyezéssel épült meg.

Hogy ne épüljön katonai radar a Pécs melletti Tubes hegyre, ezért 2007 tavaszán a pécsiek 31 %-a állt ki, 33 %-os részvétel mellett. Mivel itt is bőven megvolt a 25 % azonosan szavazó, alkotmányossági beadvánnyal éltek, hogy a helyi népszavazások szigorú feltételeit igazítsák az országosan megengedőbb normákhoz. De az Alkotmánybíróság ezt elutasította, mondván életszerű, hogy a helyi szabályozás sokkal szigorúbb legyen az országosnál. Mégsem volt hiábavaló a pécsi referendum sem, hiszen azóta sem épült meg az a radar a Tubesre.

A dunaújvárosinál, pécsinél sokkal szigorúbb feltételeken bukott el egy 2007-es szolnoki kezdeményezés. Itt ugyanis szemben a másik kettővel nem 10, hanem a duplája, vagyis a jogosultak 20 %-a aláírásával lehet népszavazást kezdeményezni, és Szolnokon csak(?) 16 %-nyi aláírás gyűlt össze. El is kótyavetyélték, könyörtelenül le is bontották a 9800 aláíró által féltett Dami uszodánkat. Problematikus volt a szolnoki kezdeményezés  ellehetetlenítése: többszöri, az aláírásgyűjtőket a novemberi fagyba űző, időhúzó jegyzői vétó, az aláírásgyűjtés összemosása más országos gyűjtésekkel, a közszolgálati média-ellenpropaganda. Így az akció egyetlen haszna a tapasztalatgyűjtés volt, hogy legközelebb sikerülni fog.

Azóta a helyzet minden tekintetben romlott. Mert immár az országos népszavazás is, újfent csak akkor érvényes, ha 50 %-nál többen megjelennek, vagyis nem a helyit könnyítették, hanem az országost visszaszigorították. És ahelyett, hogy a szavazás eredményének végrehajtására nem kötelező, csak a vitát kikényszerítő „népi kezdeményezés” intézményét ésszerűsítették volna akképpen, hogy ne kelljen hozzá külön nyomtatványokkal bajlódni, hanem csak, ha a népszavazásra összegyűlik a szükséges aláírás fele, automatikusan teljesüljön a népi kezdeményezés feltétele, mind e helyett azt szimplán eltörölték, kihagyták az alkotmányból.

Visszatérve az 1989-es negyedik IGEN-re, azt a tévhitet hintették el politikusaink, hogy abban a nép lemondott a közvetlen köztársasági elnökválasztásról. Holott ez nem igaz! A nép ennél sokkal bölcsebb! Csak arról szólt az IGEN, hogy csak a parlamenti választások után legyen elnökválasztás. Mégpedig azért, hogy az akkor népszerű Pozsgay Imre esetleges megválasztása ne hozza helyzetbe az MSZP-t. Más kérdés, hogy a választások után az MDF-SZDSZ paktum miatt a parlament választ köztársasági elnököt azóta is. De ezt nem a nép akarta így.