Egyik törökgáborlemez.blog.hu-s posztban merészeltem leírni az alábbi hozzászólást. Kaptam is érte hideget-meleget. Pedig bizisten, nemcsak hogy komolyan gondoltam, de tovább is gondoltam, minden egyes pontját. http://torokgaborelemez.blog.hu/2012/03/10/441_bolhabol_cserebogar/fullcommentlist/1#c16068691

„Mikor fogunk már megint olyan jókat népszavazni, olyan dolgokról, amik valóban érdemi, rendszerváltoztató kérdések. Emlékeztek a négyigenes népszavazásra? Az IGEN, az népszavazás volt a javából. Rendszer húsába vágó:

1.Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?
2.Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?
3.Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy a kezelésében levő vagyonról?
4.Feloszlassák-e a Munkásőrséget?

Lehetne ezeket megismételni a kor követelményeihez szabva:

1.A köztársasági elnököt közvetlen népszavazással megválasztani
2.Vonuljanak ki a pártok a települési önkormányzatokból!
3.Szülessen végre korrekt és transzparens pártfinanszírozási törvény.
4.Tegyék nyilvánossá az ügynöklistákat!

Ezzel a négy IGEN-nel lehetne végre lezárni a rendszerváltást, és hozzáfogni a jóléti és még inkább a jólléti Magyarország megteremtéséhez.”

Ha a ’89-es négy IGEN az egypártrendszeri diktatúra lebontását segítette elő, a mostani négy IGEN pedig a többpárti diktatúra, vagyis a pártokratúra lebontását eredményezné.  Vegyük sorra a pontokat!

Mint az (sajnos nem eléggé) közismert, a 89-es első kérdés lényege az volt, hogy nehogy idejekorán Pozsgayt válasszuk meg köztársasági elnöknek, mert akkori népszerűsége okán nagy esélye volt rá, csakhogy akkor magával húzta volna az MSZP-t a 90-es választáson. Ezt megakadályozandó volt az első kérdés tétje, hogy a köztársasági elnökválasztásra csak a parlamenti választások után kerüljön sor. Ezt sokan azóta is úgy próbálják beállítani, hogy a nép lemondott a közvetlen választás jogáról, pedig ez ordas csúsztatás!

Nem a nép mondott le arról, hanem az MDF-SZDSZ paktum lopta ki a népfenség kezéből ezt a jogot. Ezt kellene most elsőként egy 2012-es (vagy 2013-as) népszavazáson visszaszereznünk, és istenemre, ha a kérdést magát nem vétózza meg valaki (per pillanat gőzöm sincs, az orbán-alkotmány nem zárja-e ki ezt) szóval biztos, hogy sikerülne visszavennünk ezt a jogot, és felelősen tudnánk is vele élni.

Ahogyan semmi keresnivalójuk nem volt soha a pártoknak a munkahelyeken, ugyanúgy nincs semmi helyük a helyi önkormányzatokban sem. Ottlétük rendkívül káros a demokráciára, és magukra a településekre is. Először is, maga a Polgármesteri Hivatal egy munkahely, vagyis pusztán a ’89-es népszavazás törvényerejét is lehetne rá alkalmazni, meggyőződésem, hogy egy ilyen irányú alkotmánybírósági beadvány sikerrel járhatna.

Másodsorban, csak a káoszt és a mutyit erősíti, és tökéletesen ellentmond a szubszidiaritás elvének, ha egy országos pártközpontból szalajtott, és onnan marionett-bábuként irányított pártember áll polgármesterként valamely település élén, mint ahogy főleg semmi értelme egy olyan helyi képviselő-testületnek, legyen akárhány tagú, ahol a pártkatonák vezényszóra nyomogatják a szavazógombot. És  nem pedig saját józan emberi bölcsességük és tisztességük szerint (és ha néha mégis így tesznek) azt súlyos frakcióbüntetés követi.

De jól látható az is, hogy mennyire káros gazdaságilag és egyáltalán, a józan észnek legtöbbször ellentmond az, hogy a település-üzemeltetési és település-fejlesztési döntések során nem a leghatékonyabb, legésszerűbb és legnépszerűbb megoldásokat, hanem a pártközeli vállalkozások által diktált középszerű üzleti terveket, fejlesztési projekteket  szavazza meg a testület.

És vizsgáljuk csak meg! Akár a népszavazási aláírásgyűjtést, akár a választási ajánlószelvények gyűjtését, hol tiltja a törvény? Elsősorban a munkahelyeken és az önkormányzati középületekben. De bezzeg a pártok jelenlétét csak a munkahelyeken tiltja a törvény, de az önkormányzatokban nem! Hát tiltsuk be ott is! Pártok, el a kezeket a városházákról! Ahogyan Jézus a kufárokat a Templomból, úgy kellene széjjelkergetni a pártfarizeusokat a Városházáról.

Pártvagyonok. Kényes kérdés. Megint csak, a mutyi melegágya, főleg a mai állapotokban, ahol a pártfinanszírozás nincs korrekt módon szabályozva.  Gondoljunk csak bele, míg úgy általában, bármely nemes célból létrehozott alapítványok csak akkor juthatnak pályázati támogatáshoz (működési és projekt célra), ha közhasznú a minősítésük, és a közhasznúság egyik fő kritériuma, hogy számukra tiltva van a politikai tevékenység, addig a pártok által alapított közalapítványok törvényileg külön normatív támogatásra számíthatnak. Mi ez, ha nem farizeusság?

De még hogyan szerezhetnek pénzt a pártok pártalapítványaikba? És itt kapcsolódik az előző pont annyiban, hogy a települési fejlesztési tenderekről a településvezető pártemberek döntenek, és még csak nem is kell itt jattokra gondolni, elég, ha a tenderkiírás a „mi kutyánk kölyke vállalkozást” hozza ki győztesen. Onnantól már akár transzparens is lehet a további párt(alapítvány)támogatás, ha telik miből. Hiszen becsületesen elnyert munkából megkeresett nyereségből teszik, sőt, még adókedvezmény is jár az alapítványi támogatás mellé.

A legfőbb hiba onnan ered, hogy itt bizony nem teljesült a ’89-es követelés, vagyis az MSZMP nem számolt el a pártvagyonnal. Mégpedig azért nem, mert mire győzött ez az IGEN, a pártvagyon már nem az MSZMP, hanem a jogutód MSZP kezében volt. Igaz, valamennyit leadott nagy kegyesen belőle a többi pártnak, de koránt sem annyit, amennyit kellett volna. De nem is a vagyon volt a legnagyobb gond a fából vaskarika MSZP-vel, hanem maga a fogantatás. Ugyanis szerintem a rendszerváltás legnagyobb hibája, hogy az MSZMP nem a valamikori alapítókra oszlott fel, vagyis nem lett belőle kommunista és szociáldemokrata párt, csak egy hataloméhes, ideológia-, és program nélküli MSZP, (az újonnan alakult Munkáspárt egy kanyit nem kapott a pártvagyonból) de a történelmi szociáldemokraták sem, akik lassan el is sorvadtak. Vagyis elmondható, hogy vagyon utáni hatalomvágy miatt nem kapott teret az ideológiai pluralizmus.

Negyedik kérdés: vegyük el a hatalmon lévő párt legfőbb fegyverét, fegyverezzük le a Munkásőrséget! Ez hálistennek, ’89-ben megtörtént. Azóta mi a legfőbb fegyvere az éppen regnáló, hatalmon lévő pártnak? Az ügynök-kártya! Ezzel lehet saját embereit, no és az ellenzéket sakkban tartani, a tömegeket kijátszani saját hatalmi játszmájukhoz. Hát vegyük el tőlük egyszer, s mindenkorra ezt a puskaporos hordót! Üssük fel a fedelét, és szórjuk ki, hogy soha többé ne robbanhasson!

Ha az ügynöklisták nyilvánossá válnának, talán meglepően sokan visszavonulnának az aktív politizálástól (néhányan már eddig is megtették), ami talán nem is lenne olyan nagy baj. Ki kell hát dolgozni a mielőbbi teljes nyilvánosságot, legalább is a majdnem teljes nyilvánosságot, hiszen a külföldi ügynökeinket nem adhatjuk ki, de nem is őrájuk vagyunk kíváncsiak.

Álságos, mikor egyes felelős vezetők extrém esetekkel, emberi méltósággal takarózva akarják elodázni a nyilvánosságra hozatalt, vagy mondvacsinált bizottságokra akarják azt testálni. És azzal sem tudok egyetérteni, úgy értem megelégedni, hogy egyénileg mindenkinek jogában áll a saját aktáját megismerni. És önmaga döntse el, hogy haragszik-e egykori besúgójára, meg akarja-e szégyeníteni egy esetleges nyilvánosságra hozatallal, vagy sem. Ez álságos, mivel először is, képtelenség, hogy kivétel nélkül mindenki maga járjon ennek utána (éppoly álságos, mint 3 millió embernek passzivitásával fejezni ki a magán-nyugdíjkasszából az államiba meneteli szándékát).

Másrészt  egyenként nem arról kéne dönteni, hogy „bemegyek, megismerem, eldöntöm, megbocsátok-e vagy sem, megszégyenítem-e vagy sem”, mert ez csak magyarok egymás iránti személyes konfliktusait mélyítené tovább. NEM! Tegyék fel a netre az egész listát, lehessen benne szemezgetni, és mindenki kapja meg a saját dossziéja linkjét! Ha csak az érdekli, csak azt nézi meg, ha másiké is, azt is. Ne abból lehessen tudni, hogy valaki megbocsátott-e, vagy sem, hogy önmaga utánajárt és eldönti, csinál-e ügyet belőle. Ismerje meg egy nyilvános dokumentumból, ne őneki legyen felróható a leleplezés! A megbocsátást, vagy elítélést, intézze el saját lelkiismeretével, és/vagy az illetővel személyesen!

Én magam olyan nagyon nem vagyok kíváncsi a saját dossziémra, pedig minden bizonnyal létezik, hiszen egyfelől már középiskolás koromban (faliújságon, sulirádióban) is nagy volt a szám, másfelől olykor érezhető volt szakmai karrierem viszontagságain valamiféle elrendeltetés. De ha valamiért mégis betekintést kérek majd egyszer az archívumokba, akkor egyszerre fogom kikérni felmenőim dossziéit, hiszen apám a seregben, nagyapám az üzemben volt aktív 56-os anno, no és megboldogult bátyám dossziéját sem felejtem ki majd, vagyis a négyőnkét együtt fogom megnézni (már ha addig mégsem lesz teljesen nyilvános, a neten). Majd, egyszer, a távoli jövőben, hiszen úgy szól a törvény, hogy a sajátján kívül a már nem élő közeli rokonokét lehet megnézni. De erre még várni kell, remélem jó sok évet, és itt kívánok édesapámnak hosszú, boldog életet!