Szerző: tibapó

Részvétem

Mint máshol is, mostantól majd itt is, leginkább a kissé elkoptatott "civil kontroll"-ról és a "részvételi demokráciá"-ról fogok hadoválni. A blog nevéből talán érződik az önirónikus helyzetelemzés, a kissé távolságtartó, de elkötelezett részvételi szándékom és mások erre buzdítása, még annak tudatában is, hogy vajmi kevés a remény ennek eredményességére. Előbb néhány korábbi "kinyilatkozásomat"pakolom fel. Némelyik több éve született, de ma is aktuális és vállalható. Aztán majd meglátjuk.

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Ki a pártokkal az önkormányzatokból!

2012.06.30. 21:21 tibapó

Már többször utaltam erre az elsőre talán meghökkentőnek tűnő elképzelésemre, de eddig mindig csak más ötletek között, felsorolásképpen, vázlatosan. Most főcímben, egy egész posztot ennek a témának szentelek. Nos, miért is lenne üdvös, ha a pártok teljesen eltűnnének, vagy legalábbis a szabályok arra orientálnák őket, hogy kopjanak ki a települési képviselő-testületekből, polgármesteri hivatalokból, város- és községházákból, a lakossági közüzemeltetés és a városfejlesztési projektek háza tájáról? Íme:

A modern képviseleti demokrácia a pártok által valósul meg, a részvételi demokrácia pedig a civil kontroll által. Ezt kell tudni jól ötvözni, és akkor tuti a demokrácia. Bár az átkosban elképzelhetetlennek tűnt volna, mégis a demokrácia diadalaként éltük meg, mikor  a '89-es népszavazás során sikerült kitiltatni a pártokat a munkahelyekről. Nagyon helyes törekvés volt ez, semmi keresnivalójuk nem volt ott. Sajnos azóta, bár a munkahelyi pártszervezetek és párttitkárok névleg megszűntek, de a pártok totálisan elfoglalták a munkahelyeket, vagy közvetlenül (kinevezések, leváltások), vagy közvetve ("kincstári" megrendelések) által - jegyzi meg egy, az ötletemet ellenző hozzászóló nagyon helyesen egy másik posztban. Szóval csöbörből vödörbe. :(

És bár e kétkedő hozzászóló ugyanúgy nem bízik a helyi erős emberekben, mint a központilag kinevezettebbekben, és míg őszerinte a "pártmentesség" nem megoldás, csak a maffiaháború újabb fejezete, esély új keresztapa-jelölteknek, helyi erős embereknek, én azért csak azt mondom, hogy nagyon nem szerencsés dolog, ha egy bármennyire is rátermett és lokálpatrióta polgármesternek a pártközpontból dirigálnak, nem beszélve a "frakciófegyelem" nevű intézménynek a többi képviselőre gyakorolt autonómiaromboló hatásáról. Mint ahogyan az sem szerencsés, ha a pártközpontból mondják meg, melyik pártközeli vállalkozásnak kell megkapnia koncesszióba a település közműveinek üzemeltetését, és/vagy a fejlesztési projektek beruházás-kivitelezését. És különben is, bármilyen helyi hatalmaskodót könnyebb helyben, a helyi közösség bölcsességével megfékezni, mintsem a pártközpontot a tagságának, főleg a pártközpont által patronált helyi hatalmaskodót a helyi párttagoknak.

Javaslatom tulajdonképpen egy humánus elképzelés, mert nem azt harsogom, hogy "le a pártokkal", "vesszen a fidesz", "vesszen Gyurcsány", a pártokból, pártokráciából kiábrándult 50 %-nak nem javaslom sem azt az anarchisztikus megoldást, hogy vesszen minden párt, sem a fából vaskarika "civil párt" győzedelmeskedésének hamis vízióját. Ezek helyett munkamegosztást javaslok. Egyrészt logikus, másrészt taktikus megfontolásból. Bár a kettő fedi egymást. Egyszóval szerintem igenis a modern demokráciában van helye a pártoknak, mégpedig az országos politikában, de nincs helyük a település közéletében. És a jelenleg hatályos törvények is ezt erősítik. Lássuk csak:

1. 1989 évi 33-as párttörvény szerint:
"A pártok társadalmi rendeltetése, hogy a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, valamint a POLITIKAI ÉLETBEN való állampolgári részvételhez szervezeti kereteket nyújtsanak."

2. TEÁOR 9492 - POLITIKAI TEVÉKENYSÉG, Ebbe a szakágazatba tartozik:
- a politikai szervezetek és az azokhoz kapcsolódó kiegészítő szervezetek, mint például politikai pártok ifjúsági szervezeteinek politikai tevékenysége; ezek a szervezetek LEGINKÁBB A KORMÁNY DÖNTÉSEINEK befolyásolására, a párt tagjainak vagy szimpatizánsainak politikai pozícióba helyezésére törekednek, de az információk terjesztése, a PR- (public relation) tevékenység, a pénzforrások szerzése stb. szintén tevékenységük részét képezi.

3. 2011 évi 175-ös Civil törvény:
"közvetlen POLITIKAI TEVÉKENYSÉG: párt érdekében végzett politikai tevékenység, az országgyűlési képviselői választáson történő jelöltállítás, a megyei, fővárosi önkormányzat képviselő-testületébe történő jelöltállítás, az Európai Parlament tagjának jelölés."
De NEM sorolja ide a TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATI választáson a jelöltállítást, ergo indirekten ebből az következik, hogy azt meghagyja a civilek terepének.

4. Nem mellesleg a 2011 évi 189-es önkormányzati törvény kétféle önkormányzatot különböztet meg.  A TELEPÜLÉSI és a területi önkormányzatokat. Területinek számít a megyei és a fővárosi önkormányzat, míg az összes többi, tehát a községek, kisvárosok, járási székhely városok, és megye jogú városok önkormányzatai településinek számítanak.

Mindebből  (1., 2., 3., 4.) logikusan az következik, hogy ha a törvénykezés csak az országos (kormányzati, országló) politikát számítja politikai tevékenységnek, amelyet szervezetileg csak a pártok űzhetnek, miközben a civil egyesületeknek csak a települési politizálást engedi, akkor a pártoknak legyen elég az országos terep, és legyen tiltva a helyi terep. Ezt nevezem és logikus és taktikus munkamegosztásnak, de nevezhetnénk akár logikus és taktikus közhatalom-megosztásnak is.

Idézhetnék még azon kis számú, civilként önkormányzati képviselővé lett hozzászólók keserű tapasztalataiból, akik szerint "már frakcióülésen eldől a szavazás", "a pártok jelenléte rombolja a helyi érdekérvényesítést", "amíg a testületnek egyetlen pártkatona tagja sem volt, addig minden rendben ment", "nem kellenek a pártok a helyi testületekbe, mert sokkal nagyobb a morális rombolás", és sorolhatnám, de inkább nem teszem.  És micsoda anakronizmus, mikor azt halljuk (és a település sikereit, vagy kudarcait akképpen is ítéljük meg), hogy ez fideszes város, amaz meg mszp-és város.  Hát nem abszurdum?

Szóval a pártok rosszul vizsgáztak az elmúlt 20 év történelme során, és ezért meg kell regulázni, az érdemtelenül összeharácsolt túlhatalomtól meg kell fosztani őket, és ennek egyik legjobb, leghatékonyabb módja, ha ezt a települési önkormányzatokon kezdjük. Azért ott, mert ez (ellentétben egy komplex gazdasági-, kulturális és politikai civil programmal) egyetlen pontra fókuszál, így a tömegek könnyen magukévá tehetik. Másrészt a pártok elevenébe találna, sokkal érzékenyebben érintené a pártokat a zsíros pozícióktól és megrendelésektől való megfosztás, mint akár az állami párttámogatás megvonása.

A politikából kiábrándult, pártsemleges tömeget nem lehet szinte semmilyen hívószóval mobilizálni, rádöbbenteni az erejére, nem használ sem a "Le a fidesz-tákolmánnyal", sem a "civil kontrollt!", sem a "Vesszen X párt!", se semmilyen jelszó, an'block, a pártokráciának kell odacsapni, mert ellenkező esetben azt mondhatják, és jogosan, hogy "eddig mindig azért szavaztunk a másik pártra, hogy az egyik ellen szavazzunk, de semmi sem változott", hát ne szavazzunk egyikre sem, de mégis szavazzunk valakikre, a pártfüggetlen civilekre, legalább az önkormányzatokban.  Régebben azt hittem, elég  azért harcolni, hogy egyáltalán civil is bejusson a pártok mellett az önkormányzatokba, aztán rájöttem, hogy nem kérni kell, hanem el kell venni tőlük. Mégpedig a törvény, a néphatalom erejével. Szavazz a települési önkormányzatok párttalanítására (egyelőre legalább) itt: http://www.peticiok.com/partmentes_telepulesi_onkormanyzatokat

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetem.blog.hu/api/trackback/id/tr204620429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása