Szerző: tibapó

Részvétem

Mint máshol is, mostantól majd itt is, leginkább a kissé elkoptatott "civil kontroll"-ról és a "részvételi demokráciá"-ról fogok hadoválni. A blog nevéből talán érződik az önirónikus helyzetelemzés, a kissé távolságtartó, de elkötelezett részvételi szándékom és mások erre buzdítása, még annak tudatában is, hogy vajmi kevés a remény ennek eredményességére. Előbb néhány korábbi "kinyilatkozásomat"pakolom fel. Némelyik több éve született, de ma is aktuális és vállalható. Aztán majd meglátjuk.

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Ha én lennék a Köztársasági elnök

2012.04.13. 23:44 tibapó

A Milla Alternatív Köztársasági elnök-akciójába beneveztem. Számomra igen szerencsésen alakult a szavazás: míg a döntősökre több százan, rám pont 21-en szavaztak mindössze. :) És bár a végső megméretésre-performanszra meghívott zsűritag létemre már nem mentem el (közöltem velük, hogy nem vállalok közös szereplést trágárkodó-ökörködő celebekkel), azért a vázolt programom vállalható és megfontolandó. Nos, íme:

Totális civil kontroll a pártok felett, megbékélés a Kárpát-medencében

Köztársasági elnökként, két dologhoz ragaszkodnék. Egyik a részvételi demokrácia, melynek legfontosabb elemei:

Alkotmányozó nemzetgyűlés társadalmi konszenzussal alaptörvényben szabályozza a hatalom működését, utána feloszlik. Fő, hogy ne a törvényhozás szabályozza saját magát. Nemrég Izlandon született így új alkotmány, vegyünk példát róluk!

Szintén hatékony eszköze a pártokrácia kordában tartásának a Népszavazások intézménye, így azt nem szűkíteni, hanem svájci mintára bővíteni kell.

A Kétkamarás parlament felsőháza szintén civil kontrollt jelent a hatalmi elit mutyizása ellen. Példa erre a mai Írország, és saját történelmi hagyományaink.

Ahogy a munkahelyekről, úgy az önkormányzatokból is kitiltanám a pártokat. Csak köztiszteletű civilek ülhessenek a helyi képviselőtestületben, ahogy egykor a lőcsei és ma az abai magisztrátusban.

Mindehhez teljes nyilvánosságot, zárt ajtók nélkül! Tárgyilagos médiát, egyeztető fórumokat! Tájékozott, művelt tömegeket!

A másik, amihez ragaszkodnék, a Megbékélés határon innen és túl.

Minden alkotmánytisztelő állampolgár jó magyar hazafi lehet ideológiától és származástól függetlenül. Fontos cigány honfitársaink aktív integrálása cigány pedagógusok, cigány rendőrök és hasonlók által.

A Kárpát-medencében mindenkinek legyen természetes, ha a másik kettős identitású. Egyik az anyanyelv, a nemzeti kultúra gyakorlása, a másik a szülőföldhöz, az otthonhoz ragaszkodás. Soha senkinek ne kelljen a kettő közül választani.

Ezért finn-svéd mintára, bevezetném a középiskolákban egy világnyelv mellé másodikként egy szomszédos nyelv kötelező oktatását is. Igenis, tanuljunk meg szlovákul, románul, szerbhorvátul! Ők pedig magyarul!

Kommunikáljunk egymással minél többet! A hagyományos mellett éljünk a turizmus más formáival! Csapatsport nemzeti bajnokságból legyen regionális. A testvérvárosi kapcsolatokat pezsdítsük fel többhónapos munkahelyi szakembercserékkel. A szülők engedjék ki pár hónapra gyermekeiket nyelvgyakorlás és barátkozás céljából egymáshoz. És sorolhatnám, de betelt a két perc.

Szóval civil kontroll és kárpát medencei megbékélés. E két dolog intézményesítésének elősegítése lenne az elnöki misszióm.

Szólj hozzá!

Címkék: civil népszavazás felsőház alkotmányozás jogfolytonosság nemzetgyűlés

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetem.blog.hu/api/trackback/id/tr184416477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása