Szerző: tibapó

Részvétem

Mint máshol is, mostantól majd itt is, leginkább a kissé elkoptatott "civil kontroll"-ról és a "részvételi demokráciá"-ról fogok hadoválni. A blog nevéből talán érződik az önirónikus helyzetelemzés, a kissé távolságtartó, de elkötelezett részvételi szándékom és mások erre buzdítása, még annak tudatában is, hogy vajmi kevés a remény ennek eredményességére. Előbb néhány korábbi "kinyilatkozásomat"pakolom fel. Némelyik több éve született, de ma is aktuális és vállalható. Aztán majd meglátjuk.

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Szavazz a Tétényi Évákra! + Két választási törvényt Mo-on!

2012.06.05. 17:00 tibapó

Alábbi gondolatokat még 2012 márciusában írtam meg először kommentként egy másik blogban, talán nem  mindenki olvasta még, ezért beteszem ide is.

A (fidesszel) fidesz-alkotmánnyal szemben álló erőknek csak akkor lehet meg a kétharmad a következő választáson, ha:
1. figyelembe veszik a jelenleg hatályos választási törvény realitásait, és
2. figyelembe veszik a választók általánosan pártellenes attitűdjének realitásait.

Elsőből következik, hogy általános összefogás kell, másodikból pedig az következik, hogy ez az általános összefogás sok minden lehet, csak egyetlen egyvalami nem szabad, hogy legyen, mert az nagy bukta lenne: nem szabad egy választási pártot, pártlistát gründolni, mert az, mint minden párt, totális elutasítottságot jelentene.

Paradox helyzet, mert a friss szabályok szerint a réginél is jobban kell a pártlista a kellő mandátumokhoz, viszont ha lesz pártlista, sokan el se mennek szavazni, legalábbis a párt-fanokon kívüli, kiábrándult tömegek biztos nem, ők csak és kizárólag pártoktól, pártlistától mentes független civil jelöltekre, hogy úgy mondjam, Tétényi Évákra hajlandók elmenni szavazni.

De a paradoxon némi fifikával és nagy önmérséklettel feloldható. Ez utóbbit, az önmérsékletet az "olajfában" részvevő pártoknak kell tanusítani. El kell fogadniuk, hogy ezen a választáson nem zsíros-kényelmes képviselői székeikért szállnak harcba, hogy nem övék a főszerep, a cél a bebetonozott 2/3-ad visszacsinálása, és a pártkatonáknak ezúttal csak statiszta szerep, sőt, kamikáze szerep jut.

Az eddigi elképzelésekkel szemben, én azt mondom, hogy nem a pártlistás voksokra-mandátumokra, hanem az egyéni jelöltekre leadott voksokra kell ráhajtani. Azokból kell megszerezni a lehető legtöbbet, még annak árán is, hogy a pártlistán veszni hagyni párat. A pártok infrasturktúráját, ahogyan azt 2010-ben Esztergomban sikerült, a Tétényi Évák, a független civil jelöltek kampányára kell fordítani. Csak 27 egyéni körzetben szabad az olajfa pártjainak párt-egyéni jelöltet is állítani, azt is csak azért, mert ennyi egyéni jelölt szükséges a pártlistához. Az is fontos, hogy minden olajfa-párt ugyanabban a 27 körzetben indítson egyéni jelöltet. Azért, hogy a fennmaradó 85 egyéni körzetben erős lehessen az ott indított Tétényi Évák esélye a fidesz-, jobbik-, és egyéb pártjelölttel szemben. Sokkal több párt-szkeptikus szavazó fog elmenni Tétényi Évákra szavazni, ha csak egyéniben indulnak és nem "erősítenek" mellette pártlistát is. És higgyétek el, amennyit ettől gyengülnek a pártlisták (töredék szavazatok), az ellenzéki 2/3-adhoz annál sokkal többet hozhat a konyhára a független egyéni jelöltek győzelme.

Ez az egyetlen esély a 2/3-adra! Civilek NEM vehetnek részt pártlistában, de szükség van a civilekre is. A pártok lényege a lista, a civilek lényege pedig a lista hiánya, ezt a kettőt kell ötvözni, így van esély a sikerre. Azért is szerencsésebb, ha a remélhetőleg győzedelmeskedő olajfa-koalícióban a pártfuttatott emberkéknél sokkal több a független autonóm civil, mert bennük jobban meg lehet bízni, hogy dolguk végeztével visszalépnek majd, nem élnek vissza a beléjük helyezett bizalomal, nem csábulnak el, nem ragaszkodnak majd a parlamenti bársonyszékhez, és betartják szavukat, jelesül amint az új parlament megalkotja az új választási törvényt, megszavazzák az önfeloszlatást.

De hadd ejtsek pár szót a másik, jelen írásomat ihlető-gondolatébresztő blogposzt vitaindító alkotmányozó javaslatairól is. Nem tartom szerencsésnek, hogy bármiféle "árnyékalkotmányozás" folyjon. Ha valóban konszenzusos alkotmányozást akarunk végre, abból semmilyen ürüggyel nem szabad kihagyni a jelenleg kormányzó pártot és híveit sem. "Felajánljuk nekik, hogy vegyenek benne részt" - na persze! És ha elutasítják, magukra vessenek? Megint csak egy féloldalas alkotmány születne, akármilyen kétharmad, vagy akár népszavazás is szentesítené. Ezért a leghatározottabban ellenzem egy önjelölt olajfa-szakértő csapat előalkotmányozását. Nem! 2014-ben az újonnan összeülő parlamentnek az új választási törvény mellett még egy törvényt kell megalkotnia, mielőtt felosztaja önmagát. És ez az alkotmányozó testület (nemzetgyűlés) tagjainak kiválasztási módjáról szóló törvény kell legyen.

Legyenek bár bármilyen függetlenek és szakértők akik alkotmányoznak, személyüket nem döntheti el maga az ellenzék árnyékból. Csak egy erről szóló törvény alapján kiírt választás, mely kiválasztás az egész ország által fog lezajlani. Két okból is indokolt, hogy különválasszuk az (alaptörvényt meghozó, vagyis) alkotmányozó és a törvényhozó testület tagjainak megválasztását. Először is, semmiképpen sem szerencsés, ha az alaptörványt maga a parlement készíti el. Ugyanis az alaptörvény az egyetlen olyan törvény, amely a hatalom és a nép viszonyát hivatott szabályozni, az egyetlen olyan törvény, melyben a hatalmat magát kell korlátozni. "Hatalom nem alkotmánmyozhat!" Ez a történelmi alkotmány egyik alappillére. (Ugye, hogy nem is olyan ósdi???)

A másik ok, amiért szerencsés egy időben tartani a parlament és az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjainak megválasztását, hogy senki ne lehessen egyszerre mindkét testületnek tagja. (Ugye-ugye, arra is rájöttünk végre, hogy polgármester-parlamenter se lehessen egyszerre valaki.) Aki a hatalom korlátozásait meghozó alaptörvényt készíti, és tudatában van annak, hogy az általa meghozott szabályok az ő személyét, beosztását nem érinti majd, az részrehajlás nélküli szabályokat fog megszavazni. (Csak hogy egy eklatáns visszaélésre utaljak, nem lehet majd az alkotmány erejével költségtérítést "választókerületi pótlék"-ra átkeresztelni, és sorolhatnám.)

Szóval ez az én crédóm. Maximális önmérséklet a pártok részéről, ami óriási civil energiákat szabadíthat fel, és szigorú különválasztása a törvényhozásnak és az alkotmányozásnak.

De hogy a témába legalább a végére idekeverjem egyéb kedvenc vesszőparipáimat is, bár egyáltalán nem offtopik, egyik sem. Szóval nem kell azt az új alkotmányozást túlmisztifikálni, "köztársaság megmentéséről", meg hasonlókról vizionálni, nagyon megfelelne a nemzet minden tagjának kivétel nélkül, ha visszatérnénk végre a jogfolytonossághoz, a szentkoronatan értékrendje szerint évszázadokon át bevált történelmi alkotmányunkhoz, azt kellene leporolni, picit a kor követelményeihez igazítani, fő a jogfolytonosság.

És hát a másik vesszőparipám a civil kontroll. Vagy inkább így: CIVIL KONTROLL. Aminek része a népszavazások, a felsőház, maga a már kitárgyalt alkotmányozó nemzetgyűlés, és a pártok korlátozása mikroszinten. Vagyis, hogy ahogy annak idején a munkahelyekről, végre a települési önkormányzatokból is zárjuk ki a pártokat, csak független civilek kerülhessenek a helyi képviselőtestületbe. De ez már egy másik történet.

 

3 komment

Címkék: civil választás fidesz szavazás demokrácia pártok önkormányzatok részvételi demokrácia alkotmányozó nemzetgyűlés önkormányzati választás alkotmányozás második kamara nemzetgyűlés történelmi alkotmány

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetem.blog.hu/api/trackback/id/tr924567252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.06.09. 00:57:03

A veszteség számítása elég egyszerű.
- Lesz 90 listás hely a pártok részére... (+3 nemzetiségi:)
- Azok a pártok, amelyek nem mondanak le az egyéni jelöltek indításáról, épp kétszer annyi szavazatot kaphatnak a listájukra (listás + egyéni), mint a többi párt.
- Vagyis kb. egyenlő listás szavazat esetén 60 képviselői helyet nyerhet a fidesz (+kdnp+jobbik:) és 30-at az ellenzékük.

Ehhez a 106 egyéni helyből 40-et megszerezve a fidesz alakíthat kormányt, míg 70 (azaz HETVEN) civil (köztük esetleg 1-2 ellenzéki párti) képviselő nyerése esetén ŐK dönthetnek a kormányfő személyéről:)

tibapó 2012.07.19. 19:19:28

Mostanában úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy a "Tétényi Évák" taroljanak, még az sem kell, hogy az "újraalkotmányozó" pártok önmérsékletet tanúsítsanak. Indítsanak csak minden körzetben ők is jelöltet, több jelölt között kevesebb szavazattal is nyerhetnek a "Tétényi Évák" és legalább a töredékszavazatok hozhatnak még pár mandátumot a pártoknak is.
Persze ehhez az kell, hogy a civilek összefogjanak, jól válasszák ki a jelöltjeiket, a "Tétényi Évákat" és legyen energiájuk a menedzselésükre is a kampányban.
süti beállítások módosítása